Címke: Nagykanizsa

  • Nemzetközi konferencia az PEN-en / International conference at the Nagykanizsa campus of the University of Pannonia

    Nemzetközi konferencia az PEN-en / International conference at the Nagykanizsa campus of the University of Pannonia

    Megújuló energiarendszerek oktatása és annak hatásai címmel nemzetközi konferenciának adott otthont március 19-én a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ.

    A rendezvényen a hazai előadók mellet bolgár, indiai és török oktatók, kutatók és szakemberek osztották meg gondolataikat a témában a nemzetközi hallgatóság előtt. Az elhangzott előadások ismertették a megújuló energiák hasznosítása terjedésének, fejlődésének helyzetét a világban, illetve az egyes országokban, különös tekintettel annak a munkaerőpiacra és a képzésre gyakorolt hatásaira és kihívásaira.

    A felszólalók mindannyian egyet értettek abban, hogy a megújuló energia egyre terjedő alkalmazása jelentős átalakulásokat von maga után, melyek nagy változásokat eredményeznek a munkaerőpiacon is, hiszen új szakmák, szakterületek születnek az új igények kielégítésére. Ez természetesen megköveteli az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás részéről is az új elvárásokhoz történő alkalmazkodást, mely nem csak új szakok, képzések indítását, de magának az oktatási módszereknek a modernizálást is jelenti.

    A rendezvény a „HED-RES-EU” – A MEGÚJULÓ ENERGIARENDSZEREK FELSŐOKTATÁSÁNAK DIGITALIZÁLÁSA EURÓPÁBAN című projekt keretében az Erasmus+ program finanszírozásával valósult meg. A konferenciára a 2021–2024 közötti időszakban, a Pannon Egyetem és partnerei (a bolgár Trákia Egyetem, a török Çanakkale Onsekiz Mart Egyetem és a Balikesiri Egyetem, az észt Phasegrowth, az olasz FORTES és a Bolgár Ipari Szövetség) részvételével folyó közel négyéves közös munka egyik záró eseményeként került sor a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban.


    An international conference entitled Renewable Energy Systems Education and its Impact was hosted by the University Centre for Circular Economy of the University of Pannonia Nagykanizsa on 19 March.

    In addition to Hungarian speakers, Bulgarian, Indian and Turkish professors, researchers and experts shared their thoughts on the topic with an international audience. The speeches presented the status of the spread and development of the utilization of renewable energy sources in the world and in individual countries, with special regard to its effects and challenges on the labour market and training and education.

    The speakers all agreed that the increasing use of renewable energy causes significant transformations, which will result in major changes in the labour market as well, since new trades, professions and fields are born to meet new needs. This, of course, requires education, including higher education, to adapt to new expectations, which means not only launching new courses and trainings, but also modernizing educational methods themselves.

    The event was funded by the Erasmus+ programme within the framework of the project „HED-RES-EU” – Digitization of Higher Education for Renewable Energy Systems in Europe. The conference was held by the University of Pannonia Nagykanizsa – University Center for Circular Economy as one of the final events of the almost 4-year-long collaboration (2021-2024) of the University of Pannonia and its international partners, the Bulgarian Trakia University, the Turkish Çanakkale Onsekiz Mart University and Balikesir University, and the organizations Phasegrowth from Estonia, FORTES from Italy and the Bulgarian Industrial Association.

  • Együttműködési megállapodás Szakképzési Centrumokkal

    Együttműködési megállapodás Szakképzési Centrumokkal

    A jól képzett munkaerő helyben maradásának és a szakképzésből felsőoktatásban továbbtanuló hallgatók létszámának növelése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Pannon Egyetem a Nagykanizsai Szakképzési Centrum,  a Kaposvári Szakképzési Centrum és a Siófoki Szakképzési Centrum. A megállapodás megkötésének alapgondolata a nagykanizsai egyetemi központ (Pannon Egyetem Nagykanizsa (PEN)) főigazgatójától származik, melynek lényege, hogy a szakképzésben tanuló diákok továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében az két intézmények a kiválasztott területeken összehangolják a futó képzések tartalmi elemeit, valamint az egyetem a szakképzésben megszerzett ismeretek egy részét beszámítja a felsőoktatási tanulmányokba. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a diákok 20-30 kreditnyi tárgyat el tudnak fogadtatni.

    Az alábbi középiskolák felsorolt képzési érintettek:

    Nagykanizsai Szakképzési Centrum – Thúry György Technikum

    • Turizmus-vendéglátás BSc szak (Turisztikai technikus)

    Nagykanizsai Szakképzési Centrum – Zsigmondy Vilmos Technikum

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)

    Kaposvári Szakképzési Centrum – Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola

    • Kereskedelem és marketing BSc szak (Kereskedő és webáruházi technikus)
    • Turizmus-vendéglátás BSc szak (Turisztikai technikus)
    • Fenntartható és körforgásos turizmus BSc szak (Turisztikai technikus)

    Kaposvári Szakképzési Centrum – Lamping József Technikum és Szakképző Iskola

    • Vízügyi üzemeltetési mérnök BSc szak (Vízügyi technikus)

    Kaposvári Szakképzési Centrum – Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)

    Kaposvári Szakképzési Centrum – Dráva Völgye Technikum és Gimnázium

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)

    Kaposvári Szakképzési Centrum – Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Szoftverfejlesztő és -tesztelő)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Szoftverfejlesztő és -tesztelő)

    Kaposvári Szakképzési Centrum – Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Szoftverfejlesztő és -tesztelő)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Szoftverfejlesztő és -tesztelő)

    Siófoki Szakképzési Centrum – Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

    • Kereskedelem és marketing BSc szak (Kereskedő és webáruházi technikus)
    • Turizmus-vendéglátás BSc szak (Turisztikai technikus)
    • Fenntartható és körforgásos turizmus BSc szak (Turisztikai technikus)

    Siófoki Szakképzési Centrum – Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola

    • Vízügyi üzemeltetési mérnök BSc szak (Környezetvédelmi technikus)

    Siófoki Szakképzési Centrum – Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus)

    Siófoki Szakképzési Centrum – Mathiász János Technikum és Gimnázium

    • Mérnökinformatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus; Szoftverfejlesztő és -tesztelő)
    • Üzemmérnök-informatikus BSc szak (Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus; Szoftverfejlesztő és -tesztelő)
  • Rekordszámú hallgató a PEN-en

    Rekordszámú hallgató a PEN-en

    126 diák nyert felvételt első körben a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ képzéseire.

    Amennyiben Te is szeretnél felvételt nyerni, úgy lehetőséged van még pótfelvételivel jelentkezni 08.06-ig!

    Megnézem a videót

  • Körforgásos gazdasági átállás – ki segíthet?

    Körforgásos gazdasági átállás – ki segíthet?

    A körforgásos gazdaság abban különbözik a fenntarthatóság fogalmától, hogy egy stratégiai szintű átállást feltételez a vállalatoktól: a működési folyamataik rendszerszintű áttekintését és egységes zöldítését. Egy ernyőfogalom, amely magába foglal számos eszközt és lehetőséget, amelyből válogatva lehetővé válik, hogy valamennyi stratégiai feladatba, a beszerzésbe, termelésbe és az értékesítésbe egyaránt beépüljenek a fenntarthatósági szempontok, optimális esetben úgy, hogy a profitérdekek ne sérüljenek, a vállalat környezet működése mellett a jövedelmezősége is fenntartható legyen.

    Szép és dicső kihívás…na de hogy kezdjünk hozzá?

    Számos tanulmányban azonosított akadályozó tényezők között első helyen a tudás és információhiány áll. Ezért ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat a támogató szervezeteket, akik segítségével a tudásrés csökkenthető, a körforgásos gazdasági modellváltás legfőbb akadálya leküzdhető!

    A támogató szervezeteket a nyújtott támogatás jellege alapján három csoportba soroltuk:

    • Tudásmegosztó szervezetek

    Elsődleges feladatuk a körforgásos gazdasággal kapcsolatos tudományos eredmények közlése.

    Nemzetközi eredmények megosztásán túl, saját kutatási és fejlesztési projekteket valósítanak meg, amelyek eredményét a modellváltás szolgálatába állítják.

    Elsősorban egyoldalú tudásmegosztást végeznek: a tudomány által alkotott tudást osztják szét, amely folyamatban korlátozottan van lehetőségük a közvetlen vállalati, társadalmi igényekre reagálni.

    • Vállalati megvalósítást ösztönző, gyakorlatorientált szervezetek

    Ezek a jellemzően non-profit szervezetek a tudományos eredményeket igyekeznek lefordítani és használhatóvá tenni a modellváltás főszereplőinek, a vállalatoknak és a fogyasztóknak. Közérthető és inspiráló jó gyakorlatokkal ösztönzik a gyakorlati megvalósítást.

    • Az átállás konkrét megvalósítását koordináló, kivitelező szervezetek

    Profitorientált üzleti tanácsadó vállalatok, akik az utóbbi években külön üzletágat építettek a vállalati körforgásos stratégiák kidolgozására és a megvalósítás koordinálására. Hozzájuk bekopogva testre szabott, a vállalat igényeire és lehetőségeire épült saját stratégiát „kapunk”.

    A céljaiknak és feladataiknak megfelelően különböző módon, eltérő csatornákon kommunikálnak és fejtik ki hatásukat a vállalatok: tudományos folyóiratok és konferenciák, vállalati konferenciák, social media felületek, esetleg aktív marketing-kommunikációs tevékenység.

    Többek között hozzánk bárki fordulhat segítségért, szakmai támogatásért, tudásanyagért – a PEN-kapuk nyitva állnak 😊

    Körforgásos gazdasággal kapcsolatos képzéseink

  • Bevezetés a körforgásos gazdaságba

    Bevezetés a körforgásos gazdaságba

    Felnőttképzést indít a PEN!

    A képzés célja a vállalati, intézményi döntéshozók számára a körforgásos gazdasági modellhez kapcsolódó tudás megalapozása. A kurzus komplex módon foglalja össze a napjainkban formálódó témakör legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseit.

    A XXI. századi technológiai megoldások és az elméleti tudás összeadása a fenntarthatóság szerteágazó gondolatkörének gazdasági, társadalmi és környezeti szempontjainak együttes érvényesítését teszi lehetővé a piaci szereplők számára. Ehhez a feladathoz biztosít áttekinthető és jól értelmezhető keretrendszert a körforgásos gazdasági modell.

    Képzés időpontjai:

    2023. 11.10. (8:00-13:00)

    2023. 11.17. (8:00-13:00)

    2023. 11. 24. (8:00-13:00)

    Jelentkezési határidő: 2023.11.03.

    A képzés ára: 18.750 Ft/fő

    Képzés formája: jelenléti és online konzultáció

    További információ

  • Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem és Batthyány Lajos Gimnázium

    Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem és Batthyány Lajos Gimnázium

    A megállapodás elsődleges célja, hogy a tehetséges fiatalok számára lehetőséget biztosítsanak a természettudományos területen megszerzett elméleti tudásuk gyakorlatban történő alkalmazására.

    Forrás: Zalai Hírlap

  • Pendroid versenyfelhívás 2023/24-es tanévre

    Pendroid versenyfelhívás 2023/24-es tanévre

    A Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ, a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány és az Műszaki Informatikai Kar Alkalmazott Informatikai Tanszéke 2023-ben is – immár tizedik alkalommal – megrendezi a PENdroid országos középiskolás alkalmazásfejlesztési versenyt. A versenyről részletek a plakáton.