Elsőévesként az egyetemen sok újdonsággal fogsz találkozni, de bárhol is elakadsz, segítünk! Támogatjuk a tanulmányaidat, mert örülünk, hogy itt vagy! ☺️
✅ Minősített oktatóink száma kifejezetten magas, így a kötelező tananyagon túl naprakész információkat, kutatási eredményeket is megismerheted! ✅ Nemzetközi környezetben töltheted az időt nem csak az órákon, de a koliban és a rendezvényeinken is, hiszen külföldi hallgatóink is vannak angol nyelvű szakjainkon. Sőt, lehetőséged van nemzetközi környezetben is kipróbálnod magad a Pannónia program keretében. ✅ Nem mindegy, hogy felhőtlenül örülhetsz annak, hogy felvettek, mert nem nyomja a vállad a teher, hogy hol fogsz lakni? Minden elsőéves hallgatónknak biztosítunk kollégiumot (aki igényel és 30 km-nél távolabbról érkezik). A Zárda koli jól felszerelt, közel a kampuszhoz és a belvároshoz. ✅ Ha többet akarsz kihozni az egyetemi éveidből, szeretnél anyagilag is független lenni, tanulj duálisan! Minden alapszakunk választható ebben a képzési formában. ✅ Mentorprogramok (PENge) és különböző ösztöndíjak, pályázatok segítenek csökkenteni anyagi terheidet, persze csak, ha pályázol rájuk! 😉 +1 ✅ Kicsi, de barátságos közeg vár Rád, ahol valódi kapcsolatokat építhetsz. Egy egyetem, ahol jó lenni. 💙
Jelentkezz hozzánk február 15-ig a felvi.hu rendszerén keresztül! Ha kérdésed van, keress minket bátran elérhetőségeinken: 👉 Hívj: 06 30 958 3006 👉 Írj: pr@pen.uni-pannon.hu
Lassan közeledik a határidő- július 9.– amíg még lehet sorrendet cserélni. Fontos kérdés, hogy érdemes-e, illetve mikor érdemes cserélni a már felvitt szakok sorrendjén?
Mikor érdemes változtatni? – ha nem az a képzés szerepel az első helyen, ahova leginkább be szeretnél kerülni, mert megváltozott az a preferencia-sorrend, ami alapján jelentkezéskor rangsoroltad a választott képzéseket (pl. mégis inkább a közelebbi egyetemet választanád) – ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges ( egyes szakoknál, pl. a gazdasági képzéseknél mindenképpen érdemes bent hagyni a önköltséges képzési formát is, mert csökkennek az állami férőhelyek)
Július 9. nem csak a sorrendmódosítás határideje, hanem a dokumentumpótlás határideje is!
Mit NEM kell feltölteni?
Mit töltsünk fel?
az E-felvételi Közhiteles nyilvántartásokból származó információk menüpontban látható eredményeket (pl. érettségi, oklevél, nyelvvizsga)
a középiskolai bizonyítvány minden év végi eredményeket igazoló minden oldalát – ha tanulmányi pontot akarunk számíttatni;szakképesítésünket igazoló dokumentumokat: középfokú szakképzettséget igazoló oklevél (technikum), szakképesítő bizonyítvány (szakgimnázium), OKJ szerinti bizonyítvány;amit a felsőoktatási intézmény előír vagy intézményi pontot igazol (kivéve azok, amelyek ott vannak a közhiteles adatok között, mint pl. nyelvvizsga, emelt szintű érettségi, mert ezeket az intézmények ugyanúgy látják).
TIPPEK:
1. Ha valaki az érettségi eredményei ismeretében latolgatja az esélyeit, például összehasonlítva az előző év(ek)ben megállapított ponthatárokkal. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, a ponthatárok alakulását ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja: az adott szakra jelentkezők száma, az intézmények által oda felvehető létszám (kapacitás), a többi jelentkező pontszáma, de még az is, hogy ők hányadik helyre sorolták ugyanezt a képzést. Az utóbbi években a felvételi szabályai, követelményei is többször változtak. Tehát sorrendmódosításkor is érdemes mindenkinek szem előtt tartania, hogy azok a képzések és intézmények szerepeljenek elől, ahová a leginkább szeretne bekerülni. Még ha úgy is gondolja, hogy a pontjaival nincs esélye bejutni, nem érdemes hátrébb sorolni az amúgy nagyon vágyott intézmény/szakot – előfordulhat, hogy a pontjai mégis elegendőek lennének, ám mivel időközben hátrébb rangsorolta, ezért valamelyik kevésbé vágyott, de (a módosítás miatt) a sorrendben előrébb szereplő intézménybe jut be.
2. Gondoljuk át alaposan! A jelentkezési sorrend csak egyetlen alkalommal változtatható, és újabb sorrendmódosításra nincs lehetőség!
3. Ne hagyjuk az utolsó pillanatra! Az egyes kérelmek elbírálásának, feldolgozásának ideje általában 24-48 óra. Többféle, a jelentkezési helyeket érintő kérelmet (pl. finanszírozási pár felvétele, majd sorrendmódosítás), nem lehet egyszerre benyújtani.
4. Mentés előtt ellenőrizzünk! Az elküldött kérelem nem vonható vissza, ezért mielőtt rákattintanánk a mentés gombra, ellenőrizzük, hogy valóban úgy állítottuk-e be az új sorrendet, ahogy szerettük volna.
Forrás: felvi.hu
Legyen a Pannon Egyetem Nagykanizsai Egyetemi Központja az első helyen!
Sikeres felvételit kívánunk minden jelentkezőnek, várunk Benneteket a Pont Ott Partin, július 23-án!