Ösztöndíj pályázati felhívás a PEN-GE programban való részvételre

A Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ Nagykanizsa pályázatot hirdet a Hallgatói Ösztöndíj elnyerésére.

A PENge program egyedülálló lehetőséget kínál a motivált hallgatók számára, hogy túllépjenek a hagyományos egyetemi tanulmányokon, és egy dinamikus, gyakorlatorientált akadémiai közösség részévé váljanak.

A Pannon Egyetem Nagykanizsa – Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ tehetséggondozó programjainak célja azon hallgatók támogatása, akik szeretnének szakmailag fejlődni és valós tapasztalatokat szerezni, valamint aktívan részt szeretnének venni a kutatási és közösségi életben.

A résztvevők kiemelkedő tanulmányi eredményeik és aktív szerepvállalásuk elismeréseként teljesítményalapú ösztöndíjban is részesülhetnek.

A programban részt vevő hallgatók kutatás-fejlesztési projektekben dolgoznak, szakmai feladatok megvalósításában működnek közre, és segítik az egyetemi rendezvények szervezését. Munkájukat különböző szakterületek tapasztalt oktatói mentorai támogatják.

  • Kérdőívek és interjúvázlatok tervezése és finomítása
  • Felmérések és interjúk lebonyolítása
  • Kutatási adatok feldolgozása és digitalizálása
  • Alapvető statisztikai elemzések elvégzése és összefüggések feltárása
  • Szakirodalmi áttekintések készítése és másodlagos adatok gyűjtése
  • VR-technológiák alkalmazási és fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése
  • Egyszerű gépi tanulási és MI-alapú megoldások fejlesztése
  • Egyszerű játékalkalmazások készítése
  • Ipari szoftverkörnyezetek fejlesztésében való részvétel (pl. ERP-interfészek, raktárkezelő rendszerek)
  • Automatizálási projektek támogatása (hardver- és szoftverkomponensek)
  • Alkalmazások tesztelése
  • Laboratóriumi és infrastrukturális tevékenységek támogatása (eszközök előkészítése, mérések rögzítése, adatkezelés)
  • Mérések és adatgyűjtés végzése
  • Kutatási dokumentáció és adatfeldolgozás segítése
  • Egyéb kapcsolódó műszaki feladatok ellátása

A kutatási tevékenységek mellett a hallgatók aktívan közreműködhetnek az Egyetemi Központ rendezvényeinek szervezésében az alábbi területeken:

Tudományos és szakmai programok előkészítése és utómunkálatai.

Rendezvények tervezése és programok kidolgozása.

A toborzási tevékenységek és a pályaorientációs rendezvények támogatása.

A toborzási tevékenységek és a pályaorientációs rendezvények támogatása.

Az Egyetemi Központ rendezvényeinek szervezéséhez kapcsolódó egyéb feladatok.

A program keretében a hallgatók teljesítményalapú ösztöndíjban részesülhetnek, a hozzájárulásuk és elért eredményeik függvényében:

Az alábbi űrlap kitöltésével Penge program – jelentkezés / Application for the Penge Program – Űrlap kitöltése

· Jelentkezés az őszi félévre: szeptember 25.

· Jelentkezés a tavaszi félévre: február 25.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a Hallgatói Ösztöndíj program szakmai vezetőitől kaphatnak:

Dr. Kaszás Nikoletta

Bakon Krisztián Attila

Dr. Jaskó Szilárd

jasko.szilard@pen.uni-pannon.hu

Dr. Kucserka Tamás

A határidőig beérkezett pályázatokat a Bíráló Bizottság elbírálja. A bírálati szempontok:

· eddigi tudományos és közösségi munka

· hallgatói motiváció

A döntést követően a pályázót a megpályázott tudományterület szakmai vezetője kiértesíti.

Az Ösztöndíj pályázat keretében elszámolni kívánt feladatok más forrásból nem finanszírozható. Amennyiben a hallgató más forrásból ösztöndíjba részesül köteles haladéktalanul beszámolni erről és a kapcsolódó feladatairól a tudományterület szakmai vezetőjének. Amennyiben bebizonyosodik a kettős finanszírozás ténye, a pályázat elutasítható, a támogatási szerződés felmondható, és a már jogtalanul kifizetett összeget a hallgatónak vissza kell fizetni.