Szerző: mihaleczd

  • Felvételi? Segítünk a pontszámításban!

    Felvételi? Segítünk a pontszámításban!

    Idén felvételizel?

    Segítünk eligazodni a pontszámítás útvesztőiben!

    TANULMÁNYI PONTOK= középiskolai eredmények (osztályzatok) + érettségi bizonyítványban szereplő százalékos eredmények = max. 200 pont

    Középiskolai tantárgyak év végi osztályzatai
    A középiskolai tanulmányok során – a 9–12. évfolyamon, illetve nyelvi előkészítő év esetén 9–13. évfolyamon – megszerzett osztályzatokból számítják, maximum 100 pont lehet (a lehetséges 200 pontból).
    Az alábbi öt tantárgy azon két év végi osztályzatait kell összeadni, amikor utoljára tanulta a jelentkező adott tantárgyat, majd ez így kapott eredményt kell megszorozni kettővel:
    – magyar nyelv és irodalom (évenként a két osztályzat számtani átlaga, kerekítés nélkül),
    – történelem,
    – matematika,
    – legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom),
    – egy legalább két évig tanult választott tantárgy a felsőoktatási intézmény által az adott szakon meghatározott tantárgyak közül.

    Érettségi átlag számításához figyelembe vehető eredmények
    A jelentkező érettségi bizonyítványában, meghatározott szakmák/szakképesítések esetében a szakgimnáziumi képesítő bizonyítványban vagy középfokú szakképzettséget igazoló oklevélben vagy a középfokú tanulmányai alatt tett előrehozott érettségi vizsga miatt kapott tanúsítványában szereplő eredményekből összesen maximum 100 pont számítható (a lehetséges 200 tanulmányi pontból).

    Az érettségi vizsgaeredmények közül öt vizsgatárgy

    • a négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és
    • a felsőoktatási intézmény által meghatározott vizsgatárgyak közül egy vizsgatárgy

    legjobb százalékos eredményeinek átlagát kell egész számra kerekíteni.
    Az átlag kiszámításánál ugyanannyit ér például egy 78 százalékos középszintű töri érettségi, mint egy 78 százalékos emelt szintű!

    Ha a jelentkező érettségi bizonyítványában, meghatározott szakmák/szakképesítések esetében a szakgimnáziumi képesítő bizonyítványban vagy középfokú szakképzettséget igazoló oklevélben és a középfokú tanulmányai alatt tett előrehozott érettségi vizsga tanúsítványában összesen ötnél kevesebb vizsgatárgyból szerzett eredmény szerepel, akkor az átlag megállapításakor csak ezeket kell figyelembe venni.

    ÉRETTSÉGI PONTOK

    A felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmények szakonként határozzák meg azokat az érettségi vizsgatárgyakat és azok szintjét (közép- vagy emelt szint), amelyek eredményéből kiszámítható az érettségi pontszám. Ezeket a meghirdetett képzések oldalain lehet megnézni.

    Az érettségi pontokat főszabályként két érettségi vizsgatárgy százalékos eredménye alapján kell kiszámítani. Ha egy szakon több vizsgatárgyat is megadtak érettségi követelményként – a vizsgatárgyak között „vagy” szerepel –, vagy ugyanabból a tárgyból több, különböző eredménye is van, az érettségi pontokat a két legkedvezőbb eredményű érettségi vizsgatárgy alapján kell kiszámítani.

    Az érettségi pontok száma egyenlő:

    • emelt szintű érettségi vizsga esetén az adott vizsgatárgyból elért százalékos eredménnyel,
    • középszintű érettségi vizsga esetén a százalékos eredményt nem névértéken számítják, hanem az ebben a táblázatban (pdf) megadott pontszámmal. (kétharmados beszámítás)

    INTÉZMÉNYI PONTOK:

    az intézmény által meghatározott
    Az intézményi pontok jogcímeit, mértékét, továbbá azok feltételeit a felsőoktatási intézmények egyedileg határozzák meg. A meghirdetett képzések oldalain nézhető meg, hogy egy adott szakon miért és mennyi intézményi pont kapható, valamint, hogy ezek hogyan (milyen dokumentummal) igazolhatók. Csak olyan jogcímen kapható intézményi pont, amelyet az intézmények a meghirdetett képzések oldalain közzétettek.

    Példa, ha a PEN-re, kereskedelem és marketing alapszakra jelentkezel:


    Forrás: felvi.hu
    Amennyiben kérdésed van a felvételivel, szakjainkkal kapcsolatban, keress minket elérhetőségeinken:
    06 30 958 3006
    pr@pen.uni-pannon.hu
    facebook.com/pannon.nagykanizsa

  • Dr. Kesserű Péter

    tudományos munkatárs

    • Mikroszennyezők mikrobiológiai lebonthatóságának vizsgálata
    • Reduktív, anoxikus mikrobiológiai folyamatok vizsgálata és optimalizálása
    • Abiotikus reduktív folyamatok alkalmazása a mikroszennyezők bontásában
    • Mikroszennyezők adszorpcióval történő megkétése, új típusú adszorbensek
    • A biotikus és abiotikus folyamatok egymásra hatásának vizsgálata a mikroszennyezők megkötésében és eltávolításában
    • Kutatói soft skill fejlesztés, kutatói életpálya kísérés, kutatói hatékonyság fokozása
  • Tamrat Delessa Chala, PhD

    Tamrat Delessa Chala, PhD

    tudományos segédmunkatárs

    • Multi-agent based intelligent systems
    • Autonomous Systems
    • Machine Learning
    • Fuzzy Systems
    • Large Language Model (LLM)
    • Generative Arrtificial Intelligence
  • Dr. Tóth Viktória

    Dr. Tóth Viktória

    • Számelmélet
    • Kódelmélet
    • Kriptográfia
    • Pszeudovéletlen bitsorozatok mértékei
  • Gerencsér Attiláné

    Gerencsér Attiláné

    • Nagyműszeres (LC-MS, GC-MS) vízanalitikai vizsgálatok mintaelőkészítési feladatai eluensek, oldatok készítése, SPE berendezés kezelése
    • Vízanalitikai mérések TOC berendezéssel
    • Részvétel a Soós KFK labor akkreditációs folyamatában
    • Vegyszerkezelés, vegyszerfogyás nyilvántartás, leltározás, adatszolgáltatás munkavédelem felé
    • Műszerek, berendezések nyilvántartása
    • Veszélyes hulladékok nyilvántartása, kezelése
  • Balogh Péter

    Balogh Péter

    tudományos segédmunkatárs

    • Körforgásos gazdaság és alterületei, különös tekintettel az ipari szimbiózis
  • Digitális és körforgásos gazdaság

    Digitális és körforgásos gazdaság

    Szeretne lépést tartani a XXI. század legfontosabb gazdasági trendjeivel?

    A Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központja rugalmas, rövid és célzott képzéseket kínál, amelyek valódi megoldást adnak a gyorsan változó munkaerőpiaci igényekre.


    A digitális és körforgásos gazdaság egy olyan gazdasági modell, amely a digitális technológiák és az erőforrások hatékonyabb felhasználásának kombinációjára épül. 
    A digitális és körforgásos gazdaság együttes értelmezése, gyakorlati alkalmazása lehetőséget teremt a fenntarthatóbb és hatékonyabb gazdasági növekedésre, miközben csökkenti a környezeti terhelést.

    Napjainkban a digitális átalakulás és a körforgásos gazdaság kéz a kézben járnak. A vállalatoknak, legyenek bármilyen méretűek, alkalmazkodniuk kell ehhez a trendhez, ha versenyképesek akarnak maradni. 
    Szeretnéd bővíteni a tudásodat a hatékonyabb erőforrás felhasználás területén? 
    A mikrotanúsítvány jellegű képzés segít megérteni, hogyan lehet profitábilis és felelős üzleti stratégiákat kialakítani, amelyek a digitális eszközöket és a körforgásos elveket egyaránt felhasználják.

    Célunk, hogy a résztvevők képesek legyenek hatékonyan ötvözni a digitális innovációt a körforgásos gazdaság alapelveivel, és így hozzájáruljanak egy fenntarthatóbb jövő építéséhez. 


    A képzés során a résztvevők:

    Megértik a körforgásos gazdaság alapelveit, és képesek lesznek azokat a gyakorlatban alkalmazni,

    Elsajátítják a modern ipari IT megoldások (pl. IoT, digital twin, okosgyártás) használatát,

    Fejlesztik a fenntartható energiagazdálkodási készségeiket, különös tekintettel a körforgásos szemléletű rendszerekre,

    Képessé válnak innovatív projektek tervezésére és megvalósítására, amelyek a digitális technológiákat fenntarthatósági célokkal kapcsolják össze,

    Stratégiai gondolkodásmódot alakítanak ki a hosszú távú, fenntartható gazdasági működés érdekében.

    Kinek ajánljuk?

    Döntéshozóknak, vezetőknek, valamint a témakörben érintett olyan szakembereknek, akik szeretnék magabiztos tudást szerezni a témakörben, azokat a mindennapi gyakorlatba, saját területükre átültetni. 

    Miért érdemes csatlakozni?

    • Naprakész tudás közvetlen gyakorlati haszonnal
    • Rövid, fókuszált képzések – hatékony tanulás
    • Online és személyes formában is elérhető lehetőségek
    • Hallgatói jogviszonnyal jár
    • A megszerzett ismeretek beszámíthatók további tanulmányokba

    Miért érdemes ezt a típusú képzést választani?

    • Azonnal alkalmazható újszerű megközelítések
    • A témakört érintő gondolkodásmód erősítése
    • Gyakorlatorientált szemlélet, valós példákon keresztül

    A képzés időtartama:

    45 órás, az órák péntek délutáni és szombati napokat érintenek

    Jelentkezési határidő:

    2026. szeptember 30.

    Szakfelelős:

    Dr. Németh Kornél (nemeth.kornel@pen.uni-pannon.hu)

    Indulás:

    2026. október

    A képzés díja:

    120.000 Ft

    További információ, jelentkezés:

    nemeth.kornel@pen.uni-pannon.hu

  • PEN NEWS hírlevél szeptember

    PEN NEWS hírlevél szeptember

    Ajánljuk PEN NEWS hírlevelünk, amely összefoglalja az adott hónap híreit, eseményeit!

  • Elindult a mintavételezés a PharmWater projektben!

    Elindult a mintavételezés a PharmWater projektben!

    A PharmWater projekt következő mérföldkövéhez érkezett: megkezdődött a vízminták begyűjtése öt szennyvíztisztító telepen. Telepenként négy különböző ponton történik mintavétel: a nyers szennyvízből, a tisztított szennyvízből, valamint a befogadó vízfolyásból a bevezetés előtti és utáni szakaszon.

    Ez a 18 hónapon át zajló tevékenység fontos építőeleme a projekt fő célkitűzésének – egy közös stratégia kidolgozásának a gyógyszermaradványok szennyvizekben és felszíni vizekben való jelenlétének vizsgálatára. A minták analízisét a szlovén NLZOH végzi, amely nemcsak a mintavételt és szállítást végzi, hanem modern laboratóriumi módszerekkel – LC-HRMS (Orbitrap) és HPLC-MS/MS rendszerekkel – elemzi is a vízmintákat.

    A cél: átfogó képet kapni a jelen lévő gyógyszerhatóanyagokról, mind mennyiségi, mind minőségi szinten, valamint feltárni olyan régióspecifikus szennyezőket is, amelyek a korábbi listákon nem szerepeltek. A mérések eredményei folyamatosan elérhetők és felhasználásra kerülnek a projekt további tevékenységeiben, különösen a szennyvíztisztítási technológiák hatékonyságának vizsgálatában és a monitoring protokoll kidolgozásában.

  • Sikeresen lezárult a pilot képzés az InnoGuide4CHT projektben

    Sikeresen lezárult a pilot képzés az InnoGuide4CHT projektben

    A projekt 3. időszakában sikeresen megvalósult a közösen kidolgozott képzés próbaüzeme Magyarországon és Ausztriában. A pilot során két, külön nyelvi csoportban tartott képzés valósult meg. A modulok részben személyes jelenléttel, részben online – a PP FB Moodle felületén – zajlottak. A résztvevők összesen 6 modul anyagát dolgozták fel, gyakorlati feladatokkal és további szakmai forrásokkal kiegészítve. A sikeres teljesítés feltétele az 80%-os részvétel, a gyakorlati feladatok elvégzése és a záróvizsga volt.

    A gyakorlati napok május 19-én Ausztriában és október 2., a Göcseji Falumúzeumban kerültek megrendezésre. A fentieken túl 2025. október 10-én közös tanulmányutat is megszervezésre került Eisenstadtba, ahol a résztvevők jó gyakorlatokat ismerhettek meg a digitális idegenvezetés és történetmesélés területén (Esterházy-kastély, Haydn-ház). A tanúsítványokat magyar és német nyelven kapták meg a sikeres résztvevők.

  • Nemzetközi együttműködési megállapodás a Pannon Egyetem és a Chromservis között

    Nemzetközi együttműködési megállapodás a Pannon Egyetem és a Chromservis között

    A Pannon Egyetem nemzetközi együttműködési megállapodást kötött a Chromservis cégcsoporttal, amely a PharmWater – Monitoring pharmaceutical residue pollution in cross-border surface watercourses and its removal through the optimization of modern wastewater treatment technology című, Interreg Szlovénia–Magyarország programban megvalósuló projekt egyik kiemelt szakmai partnere.

    A megállapodás célja, hogy elősegítse a szerves mikroszennyezők (gyógyszerhatóanyag-maradványok) vizsgálatával kapcsolatos kutatásokat, különös tekintettel a felszíni és kezelt szennyvizek analitikai módszereinek fejlesztésére. A felek együttműködnek a mintavételi és mérési eljárások optimalizálásában, valamint a környezeti monitoring programok hatékonyabb megvalósításában.

    A dokumentum rögzíti, hogy a felek szakmai konzultációkat, közös kutatásokat és tudásmegosztást valósítanak meg, elősegítve az EU környezetvédelmi céljainak elérését és a vízminőség-védelem területén alkalmazott innovációk terjedését. Az együttműködés kiterjed továbbá közös tudományos publikációkra, valamint jövőbeni kutatási és fejlesztési (R+D+I) projektekben való közös részvételre is.

  • Együttműködési megállapodás a Pannon Egyetem és a ZALAVÍZ Zrt. között a gyógyszermaradványok vizsgálatának elősegítésére

    Együttműködési megállapodás a Pannon Egyetem és a ZALAVÍZ Zrt. között a gyógyszermaradványok vizsgálatának elősegítésére

    A Pannon Egyetem és a ZALAVÍZ Zrt. együttműködési megállapodást kötött a PharmWater – Monitoring pharmaceutical residue pollution in cross-border surface watercourses and its removal through the optimization of modern wastewater treatment technology című, Interreg Szlovénia–Magyarország programban megvalósuló projekt keretében.

    Az együttműködés célja, hogy elősegítse a gyógyszermaradványok és mikroszennyezők kimutatását a különböző vízfázisokban (felszíni befogadók, tisztított szennyvizek, nyers szennyvizek), valamint támogassa a korszerű szennyvízkezelési technológiák fejlesztését.

    A felek vállalták, hogy szakmai tapasztalataikat és kutatási eredményeiket kölcsönösen megosztják, közös mintavételezéseket és méréseket valósítanak meg, továbbá együtt dolgoznak az EU környezetvédelmi céljainak elérését segítő monitoring- és technológiai fejlesztések kidolgozásán.

    A ZALAVÍZ Zrt. szakmai közreműködése különösen a Lenti és Pákai szennyvíztisztító telepeken történő adatgyűjtést és mintavételt segíti, értékes információkat biztosítva a gyógyszerhatóanyag-maradványok helyi előfordulásáról és arányairól.

    Az együttműködés alapot teremt további közös kutatásokra, publikációkra, valamint jövőbeni nemzetközi (K+F+I) pályázatokban való részvételre.