Mennyi az elég?
Mi az, amire igazán szükséged van? Ez a kérdés az alapja a 100 dolog című német vígjátéknak. A Florian David Fitz által fémjelzett film egy kifordított, inverz helyzetben mutatja meg, hogy mennyire kiszolgáltatjuk magunkat a globális fogyasztásra épülő iparágaknak. A jóléti társadalmak legnagyobb csapdája, hogy a marketing és a pszichológia eszközeivel beárazzák az emberiséget. A márkás órák, a luxusautók, az álomnyaralások, a túlhájpolt design termékek birtoklása nemcsak kényelmi szempontjainkat, hanem társadalmi státuszunkat is meghatározzák. Azt gondolnánk, hogy ez a megközelítés csak bizonyos társadalmi rétegeknél igaz, csupán a középosztályig van relevánciája, de aki járt már leszakadt peremvidéken, ahol a vakolatlan, fűtetlen, ablak nélküli házak tetején ott virít az óriási parabolaantenna, a házak előtt játszó, alulöltözött gyerekek kezében pedig a legújabb típusú mobiltelefon, az pontosan érti, hogy nincs a világon olyan társadalmi berendezkedés, amelyben nem a fogyasztás mennyiségére és minőségére épül a hierarchia. Ez a szép, új világ.
Ne legyenek kétségeink, a túlfogyasztásért nagyon nagy árat fizetünk. A rövidtávú kényelmi megoldások ára jóval nagyobb a kifizetett szolgáltatás ellenértékénél. A globális felmelegedés, az eltűnő ökoszisztémák, az erőforrások kimerülése mind, a már unásig ismételgetett, ennek ellenére nagyon kevesek ingerküszöbét érintő problémahalmaz. A világot elárasztó árucikkek előállításának etikai hátteréről nem is beszélve.
Mi a megoldás, merül fel jogosan a kérdés azokban, akik érzik és értik, hogy habár még nagyon sokáig szeretnénk eltakarni a szemünket, de a valóság rövid időn belül súlyos pörölycsapásként vágódik az arcunkba. Milyen felmentést kapunk majd a jövő generációitól az egyéni felelősségvállalásunkkal kapcsolatban? Vajon a bolygó megmentése felelős emberek egyéni vállalásainak összessége, vagy szintén egy jól hangzó, kevés vállalatot gazdagító üzlet lesz?
Tegyük fel magunknak a bevezetőben megfogalmazott kérdést, mire van valóban szükségünk? Korrekt megfogalmazásban, mi a valós szükségletünk?
Miről tudnánk lemondani egy időre? Vagy akár örökre?
Ha ezzel a kérdéssel őszintén szembe tudunk nézni máris sokkal közelebb kerülünk a megoldáshoz.