Pannon Egyetem Nagykanizsa

Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ

HU EN
×

Együttműködési megállapodás Szakképzési Centrumokkal

A jól képzett munkaerő helyben maradásának és a szakképzésből felsőoktatásban továbbtanuló hallgatók létszámának növelése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Pannon Egyetem a Nagykanizsai Szakképzési Centrum,  a Kaposvári Szakképzési Centrum és a Siófoki Szakképzési Centrum. A megállapodás megkötésének alapgondolata a nagykanizsai egyetemi központ (Pannon Egyetem Nagykanizsa (PEN)) főigazgatójától származik, melynek lényege, hogy a szakképzésben tanuló diákok továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében az két intézmények a kiválasztott területeken összehangolják a futó képzések tartalmi elemeit, valamint az egyetem a szakképzésben megszerzett ismeretek egy részét beszámítja a felsőoktatási tanulmányokba. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a diákok 20-30 kreditnyi tárgyat el tudnak fogadtatni.

Az alábbi középiskolák felsorolt képzési érintettek:

Nagykanizsai Szakképzési Centrum – Thúry György Technikum

Nagykanizsai Szakképzési Centrum – Zsigmondy Vilmos Technikum

Kaposvári Szakképzési Centrum – Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola

Kaposvári Szakképzési Centrum – Lamping József Technikum és Szakképző Iskola

Kaposvári Szakképzési Centrum – Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium

Kaposvári Szakképzési Centrum – Dráva Völgye Technikum és Gimnázium

Kaposvári Szakképzési Centrum – Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum

Kaposvári Szakképzési Centrum – Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium

Siófoki Szakképzési Centrum – Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

Siófoki Szakképzési Centrum – Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola

Siófoki Szakképzési Centrum – Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola

Siófoki Szakképzési Centrum – Mathiász János Technikum és Gimnázium