A Mikulás csoki esete a szumátrai tigrissel
Vajon csupán felkapott kifejezés a zero waste, a fenntarthatóság, az ökológiai lábnyom, a klímakatasztrófa, a globális felmelegedés vagy valós veszélyeket hordozó, elkötelezett kutatókat, szakembereket, civileket foglalkoztató, a mindennapjainkat és a jövőnket súlyosan befolyásoló égető probléma?
Az utóbbi években rengeteg újságcikk, blog, videó, podcast, honlap, egyesület, fesztivál, civil szervezet, oktatási anyag, kiadvány, tudományos cikk, nemzetközi összefogás, ENSZ határozat született a témakörben. Ezeknek a tartalmaknak és szervezeteknek a megismerése, feldolgozása, befogadása szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. Egy dologra azonban biztosan számíthatunk, ha beleássuk magunkat a témába. A felismerésre, hogy minden mindennel összefügg. A számunkra lényegtelennek tűnő, mégis pillangó hatást kiváltó hétköznapi tevékenység vagy felhasználói magatartás, nemcsak a közvetlen környezetünkre, hanem a világ távolabbi pontjain élőkre is hat.
Nézzük egy egészen hétköznapinak tűnő fogyasztási cikk, a pálmaolaj példáján keresztül.
Az olajpálma az ipari forradalomnak köszönhetően a 20. század elején érkezett Nyugat-Afrikából Délkelet-Ázsiába. Ekkoriban az éves termelés 250 ezer tonna volt. Ez a szám mára 60 millió tonnára növekedett, ez a világ növényiolaj-termelésének 30%-át jelenti.
A 20. század közepére Malajzia lett a világ legnagyobb pálmaolaj-termelő országa. A 70-es évek óta az indonéz kormány is komoly összegeket fektetett be az iparágba, így 2007-re átvette a vezető szerepet. A WWF adatai szerint minden egyes órában 300 focipályányi esőerdőt irtanak ki a pálmaolaj-termelés miatt. Az erdőirtások állatfajokat sodornak a kihalás felé: ha semmi nem változik, akkor az orángután és a szumátrai tigris belátható időn belül kihal. Jelenleg az indonéziai emlősfajok harmada súlyosan veszélyeztetett, mivel a fenntarthatatlan mértékű fejlesztések betolakodtak élőhelyükre. Az elmúlt 20 évben az orángutánok élőhelyének 90%-át pusztították el, amit az ENSZ környezetvédelmi vészhelyzetnek nyilvánított. Becslések szerint minden évben 1000-5000 orángután esik áldozatául a fejlesztéseknek.
Ez azért is nagy baj, mert az orángután kulcsfajnak számít, azaz létfontosságú szerepe van az ökoszisztéma egészsége szempontjából. Sok fafaj magja például csak akkor tud kicsírázni, ha először áthalad az orángután bélrendszerén, ezért az állatnak nagyon fontos szerepe van a magok terjesztésében és az erdő felújulásában.
De mire használjuk fel ezt a rengeteg olajat?
Az egyik legnagyobb felvásárlója az élelmiszeripar, hiszen nagyon sokrétűen hasznosítható. Rengeteg termékben megtalálható, többek között szinte minden csokoládéban.
Így meg is érkeztünk a címben említett összefüggéshez, vagyis, hogy mi köze a Mikulásnak a szumátrai tigrishez.
A tudatos és fenntartható életmód sok-sok tervezést és rengeteg odafigyelést igényel. Sokkal egyszerűbb mindezeket figyelmen kívül hagyni, hiszen nem mindig látjuk megoldhatónak, beilleszthetőnek a hétköznapjainkba. Túl sok macerával jár és úgysem az egyén szintjén oldódnak meg a problémák, gondoljuk egy-egy ilyen szituációban. Sok esetben a kényelmi szempontok győznek, vagy felmentjük magunkat, hiszen az élet egyéb területein odafigyelünk a fenntarthatóságra.
Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni. A döntés szabadsága csupán az emberi faj kiváltsága, így a felelősség is kizárólag bennünket terhel.